Készüljünk fel a tavaszi nagytakarításra

Lassan végre megint itt a tavasz és újra napsütéssel teli mindennapok várnak ránk. A legtöbb háztartásban ebben az időszakban már készülnek a tavaszi nagytakarításra, hogy felfrissítsék otthonukat. A takarítás folyamata ilyenkor összetettebb az átlagos rendrakásénál, célszerű már hetekkel előtte részletesen megtervezni a folyamatot, hogy semmi se maradjon ki, és azt is érdemes összeírni, hogy milyen eszközökre, tisztítószerekre lesz szükségünk.

Sokan a húsvéti időszakot megelőző hétvégére hagyják a műveletet, ami nem szerencsés dolog, hiszen az embernek nem marad energiája az ünnep időszakára, ezáltal kevésbé lelkesen látja majd vendégül családtagjait. Javasolt a tavaszi nagytakarítást a márciusi hónap közepe tájára időzíteni, ekkor már az időjárás is van olyan jó, hogy az ablakok is nyitva maradjanak a takarítás idejére, így nem kering a szálló por a helyiségekben.

szonyegtisztitas-3A porszívózás, portörlés és felmosás előtt fontos, hogy szortírozzunk és ne sajnáljuk kidobni azokat a holmikat, amelyeket idáig sem használtunk igazán. Amennyiben erre sort kerítünk, rengeteg új helyet szabadíthatunk fel, ahová betehetjük azokat a dolgokat, amelyek hely hiányában idáig szanaszét hevertek a lakásban, ugyanakkor nem szeretnénk megválni tőlük. A bútorok, ajtók, asztalok felületeit olyan mikroszálas törlőkendővel töröljük le, amely anyaga puha, hogy még véletlenül se keletkezzenek karcok. Lényeges, hogy mindig haladjunk fentről, lefelé, tehát először a felső polcok és a szekrények tetejét portalanítsuk. A nagytakarítás alkalmával igyekezzünk minden szövetből készült kiegészítőt kimosni, például szőnyegeket, lábtörlőket, pokrócokat, ágyneműket. Ezután már egészen más illatok fognak uralkodni a lakásban, mondhatni a tisztaságé.

Mit tehetünk még a makulátlan tisztaságért?

A kárpitozott bútoraink és a szőnyegek is rendszeresen nagy igénybevételnek vannak kitéve, tehát a tavaszi nagytakarításunk során ezeket is ajánlott alaposan megtisztítani, hiszen a baktériumok, gombák, poratkák megtelepszenek a belsejében. Ez nem egyszerű feladat, főleg ha még egyéb szennyeződések is vannak a felületeken, például makacs foltok. A tökéletes végeredmény elérése érdekében, valamint azért, hogy időt és energiát spóroljunk, célszerű élnünk a szőnyegtisztítás illetve a kárpittisztítással foglalkozó cégek szolgáltatásaival, akik mélyen a szövetek belsejéből eltávolítják a koszt és szinte újjá varázsolják a kárpitot.

Hívjon minket a 0630 622 1813 telefonszámon vagy írjon emailt az info@netfuture.hu címre

Kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot a legrövidebb úton!

Hívjon minket telefonon 0630 622 1813 számon vagy töltse ki ajánlatkérő lapunkat - illetve írja le nekünk röviden, hogy mit kellene tisztítani, hova kellene mennünk, esetleg csatoljon 1-2 fotót és küldje el nekünk emailben az info@netfuture.hu címre!